56. rész

[2. fejezet]

A kijárat felé indultam. Három hete jöttem ide. Egy célért, az első igazi sikeremért. Nem a szerelemért. És mégis megtaláltam. Csak túl későn. Még ha felmerült volna bennem ezelőtt a gondolat, hogy én Tom Kaulitz-cal találkozni fogok valaha, akkor sem hittem volna, hogy beleszeretek. Főleg hogy ő belémszeret. Biztos hogy ez mindkettőnknek fellángolás féle. Hosszú fellángolás. Ami elmúlik másfél hónap alatt. Simán. Semmi kedvem szerelmesnek lenni egy sztárba. Akivel ugyanaz a főnökünk. Aki a legkevésbé sem megbízható az imidzse miatt. Közben bántottam meg embereket. Bill. Azt hitte én is szeretem, de nem. Tényleg csak sajnáltam. Pedig sosem voltam ilyen. Remélem ő is hamar elfelejt. Sarah. Vele sem beszéltem valami szépen, még ha meg is érdemelte. Nem ismertem régóta, nem volt hozzá jogom.

De elértem, amiért idejöttem, és csak ez számít. Ezért sétálok most mosolyogva a lányok felé, miközben a lágy, esti szellő fújja a hosszú szőke hajam, magam mögött hagyva mindent. Ezzel kezdődik egy új fejezet . . .

_______________________

2 hete vagyok itthon csak a családdal és jóformán nem eszek semmit. Az étkező asztal mellett ülve, vagy a szobában egyedül azon gondolkozok, mit csinál Tom. Vajon éppen rám gondol, aminek kicsi a valószínűsége, vagy éppen egy jókis domborulatos kurvát dug?

Mindenki megállapította hogy fogytam és hogy ennem kéne egy picivel többet. Jelenleg 182 centi és 49 kg vagyok. Belenézek a tükörbe, és rájöttem, hogy tényleg volt még rajtam leadnivaló, és csak most tökéletes az alakom. Tetszett a dolog. Innentől fogva tudatosan figyeltem a kaják kalóriatartalmára, és meg sem közelítettem az egészséges napi kaja mennyiséget. Újabban XXS-es nadrágot kellett vennem, aminek szintén örültem és a testemre való fokozott figyelmem elterelte a gondolataimat Tomról. Nemsoká megyek vissza és végre a család is leszáll arról hogy "úristen, nézz már magadra, ha nem szeded vissza a kilókat...". Stb. Ez a kis idő kevésbé volt boldog a számomra. Nem sokat mosolyotam, csak az apró örömöknek és magamban örültem. Mielőtt visszamegyek, még Máté akart velem találkozni.

- Szijaaa picilány! - szorosan magához ölelt, aranyos.

- Szia - köszöntem mosolyogva.

Miután alaposan végignézett rajtam, megszólalt:
- Mit tettél magaddal? - hadonászott a kezével főleg a lábaim felé.

- Semmit, jó? Én így tetszek magamnak, rájöttem - sóhajtottam. - Nem kell a szemrehányásod, légyszi.

- Hát jó... de ez... kórosan sovány. Rengeteg olyan modell van és volt, aki anorexiába süllyedve betegedett le vagy halt meg. - oktatott.

- Igen, tudok róla, de nem vagyok anorexiás - nevettem halványan. Ismerem az anorexia minden tünetét, tulajdonságát, jellemét, zavarait... Akár egy szakember. De nem tekintem magam annak. Na mindegy.

- Hát ahogy gondolod. Holnap mész vissza? - húzta el a száját, miközben elindultunk az egyik pad felé.

- Igen, már be is pakoltam.

- David fel fog hízlalni, arra készülj - nézett "keményen"

- Hagyhatnánk végre ezt a dolgot? - kérleltem.

- Jólvan. Ha megyek Berlinbe, eljösz majd velem tetkóshoz? - vigyorgott.

A hangulat megvolt végre, mint régen :)

Elbúcsúztunk és kicsit el is érzékelnyültem. Mégis csak majdnem egy hónapig voltam vele összezárva, hiányozni fog. Főleg hogy egyedül kell lennem egy kibaszott nagy hotelben... ez nem olyan rossz, de azért kicsit magányos. Délelőtt 11-kor indult a gépem Berlinbe. A családtól is elköszöntem és sok szerencsét kívántak, ahogy Máté és a barátaim is. Másodszor szállok fel egy berlini járatra itt. Egy újabb cél érdekében, mely sikeréért keményen meg kell dolgoznom. Tetszik.

Útközben eszembejutott amit Máté mondott: "David fel fog hízlalni, arra készülj!" Csak ez járt a fejemben. Mostanában tényleg túl sokat foglalkoztam a legyek-minél-könyebb dologgal és semmi kedvem nem volt visszahízni. Bár nemtudom David mit fog erről gondolni. Ez a fél hónap elég lesz arra, hogy jobban megismerjem a várost, mert eddig nem igazán jött össze. Mindig másra figyeltem, vagy nem volt rá időm. Most egyedül lesz elég. Azthiszem... Aztán júniusban kezdődik a nyűzsgés. Tömegszámra fogom inni az engergy drink-eket és kávékat. Igen, ezekre is sikerült rászoknom. Volt, hogy több napig ezen éltem és nem ettem semmi szilárdat. Most is ilyesmit tervezek. Teljesen elveszi az étvágyat ez a kettő.

Még 1 teljes hónap és viszontlátom a TH-s fiúkat is. Jobb lenne ha maradnának ott, ahol vannak. Tom már biztos elfelejtett és mással kavar. Bill pedig biztos visszatért a maga kis tökéletes világába.

Észbekaptam, hogy ha David Jost - a Tokio Hotel managere rendez egy filmet, melyben egy kifutós modell a főszereplő, akkor valószínűleg megfog ismerni a sajtó. Igazából kiborulós természetűbb lettem, mint voltam... Előre tudom hogy a hírességtől ki fogok bukni és nehéz lesz hozzászoknom. Pl nem bízhatok majd meg mindenkiben.
SMS-em jött:
"Cindy a művészneved egyenlőre, üdvözöllek újra itt! David"

Cindy..nemrossz. Aranyos. Olyan, mint a Kitti.

Megérkeztem. Lent körülnéztem és megpillantottam egy fekete szekrényembert, kezében egy táblával, melyen ez állt: "Cindy" Odamentem hozzá. Úgylátszik egyből felismert, és kikísért. Egy szintén fekete limuzin fogadott. Nagyszerű. Szeretem a luxust. Örültem, mikor  újra láthattam a várost a kocsiból. Egy 5*-os hotel előtt álltunk meg.

Folyt. köv.