A következő napokban tehát Fanniéknál maradtunk, felfedeztük Kaliforniát és jókat nevettünk. Mostmár tudom mi hiányzott nagyon az életünkből… Egy régi barátnő. De azt nem értem, hogy ha Fanny tudott mindenről, hogy őt először halottnak nyílvánították stb. Akkor azt miért nem tudta hogy a mi halálunk is csak téved volt? Miért nem keresett minket sehogy? Vagy lehet hogy keresett a szüleinken keresztül, de ők persze le sem szarták…
Mondta Fanny hogy nemrég szakított az pasival, aki nagyon hasonlított Tomra. Valószínűleg Tomot kereste benne, de rájött hogy talán külsőleg hasonlítanak, de belsőleg teljesen másak. Így inkább nem játszadozott tovább és véget vetett az egésznek. 

Kedd.
- Hol kajálunk? – kérdeztem

- Abban az éteremben már, amit tegnap mutattál – néz Niky Fannyra

- Okay, az a kedvencem – mosolyog Fanni

- Szentem nekünk is az lesz – én

- Sőt biztos! – Niky

- Amúgy itt vannak jó bulik? Meg pláza? – kérdeztem 

- Viccelsz? – nézett rám értetlenül – Itt minden van amit csak az ember el tud képzelni – mosolyodik el – Hihetetlenül jó bulik vannak minden este, és plázából sincs hiány.

- Ohh, az jó! Ugye ma bulizunk? – vigyorog Niki

- Még jóhogy – én

- Jahjah, elviszlek titeket a legjobb helyre. Oda még ingyen is beengednek, mert ott dolgozik az egyik barátnőm – Fanny

- Az király! – én

- Nah, menjünk már kajálni, mert kihal az emberi faj – dőlöng Niky
- Mi van az emberi fajjal?? – néztünk rá furán Fannival

- Áhh, semmi, hagyjuk – Niky

- Látszik hogy kajahiányban szenvedsz – én

- Nah, meg is érkeztünk – állt meg Fanny az étterem előtt

- Vééégre! – rohant be Niky xD
- Miért vagy ilyen éhes? Nemrég reggeliztél – én

- Az már réég volt – von vállat Niky

Mi mentünk Niky után és helyet foglaltunk egy 6 személyes asztalnál xD Utána megrendeltük a kaját, megettük stb., stb., stb.
- És ez a Bad Girls mióta megy? – Fanny

- Másfél éve – Niky
- Akkor hamar befutottatok. Jó manageretek lehet. - Fanny

- Jó, de még nem futottunk be. Még csak a környéken vagyunk ismertek – én

- Jah… Főleg hogy egy hete 1000 ember előtt konciztunk – néz rám Niky megvetően

- Jól van na – én – De én legalább nem egózok!

- Miért én igen? – nevet

- Ha-ha – én gúnyosan

- És te itt dolgozol valamit? – néztem Fannira

- Úgy ismersz? – nevet

- Neeem, te vagy a megtestesült lustaság (az 1. dolog ami Fannira nagyon nem igaz a valóságban) – vigyorgok

- Heh, nem is én lennék – Fanny

- Nah, szóval most komolyan, te dolgozol valamit? – vettem komolyra a dolgot
- Te komoly is tudsz lenni? Eddig egyszer sem ezt tapasztaltam – húz tovább

- Haggyál már! – mondtam mérgesen

- Nagyon yoo, hogy engem te tudsz halálra idegesíteni, téged meg Fanny. – vigyorog Niky

- Jha… Te meg valószínűleg Fannyt – én

- Jahjah, majd 1x kipróbálom – mosolyog Niky

- Engem lehetetlenség felidegesíteni – Fanny

- Nah persze – Niky – Majd meglátjuk – vigyorodik el gonoszul

- Nah mond máár meg megőrjítesz! – én

- Jó-jó. Nem dolgozok semmit. Csak néha beugrok az egyik ismerősöm helyére egy büfébe – Fanny

- Jah értem – én

- Sok idő kellett még kinyögd – Niky

- Nyög… - mondtam halkan, közben sejtelmesen vigyorogtam 

- Látom te nem változtál! – nevet Fanny
- A perverzsége örökre rajta marad – Niky

- Áááhh, én perverz?? Soha! – játszom a hülyét

- Igen, tudjuk – Fanny próbál együttérző lenni 

Ezután olyan 2 körül visszamentünk Fannihoz pénzért, és go a pláza. Muszály volt mindent kipróbálnunk. 3 emeletes pláza volt rengeteg shoppal. És persze a jó pasik sem hiányozhattak…  Először az ékszerboltokba, bizsuboltokba mentünk be, és vettünk pár kiegészítőt. Utána jártuk a ruhaboltokat és vettünk pár cuccost a holnap esti koncira. A cipőket most valahogy kihagytuk, mert már hullák voltunk… Pedig még soha nem fáradtunk el a vásárlásban. Fél 7 fele beültünk valami salátát kajálni, utána még ettünk fagyit, beszéltünk, és olyan 8 fele „haza” estünk.
A holnap hosszú nap lesz. Főleg az este. Már előre látom. Először mindenki meglepődik, utána mindenki ölelkezik, utána mindenki magyarázkodik. Utána valószínűleg mindenki megy a dolgára és ennyi volt, vége volt. Vagy mégsem? Lehet megint lesz valami köztünk? Kétlem. Másodjára váltunk el szó nélkül, kétszer jöttünk össze, nem hiszem hogy ez harmadjára is sikerülne. És valahogy nem is érzem hogy így kéne lennie. Elég ha csak életjelt adunk magunkról és jó barátságot kötünk…
De nem tudom… Lesz aminek lennie kell. Holnap kiderül.

Szerda.
Mindhárman Fanny szobájában aludtunk 1 ágyon, mert egy hatalmas franciaágya volt… Vajon minek akkora ágy?? Hm… xD Nah mindegy. Niky megmozdult és nekem jött, én is megmozdultam és nekimentem Fannynak xD Eddig nagyon értelmes, mi?! Fanny pedig megmozdult és felkelt.
- Héééé, ébresztőőő! – kibálta miközben már a függönyt húzta el

- Neeee! – ez Niky volt és magára húzta a takarót, és ezáltal lerántva rólam

- Ne máár! Enyimé! – húzom vissza

- Ne veszekedjetek azon a… a takarón! Niky a tied a földön van! – szólt közbe Fanny

- Hm? Mi? – ült fel Niky

- Uh… - fogta Fanny a fejét xD – Semmi…
- Niky hülye vagy – jelentettem ki teljes egyszerűséggel

- Köszi, én is szeretlek – mondta gúnyosan

- Engem csak szeretni lehet – vágtam idétlen pofát

- Hogyne… Miss EGO Királynő! – Niky

- Képzelődsz! Miss EGO Királynő Fanny. Miss EMO Királynő te vagy. Miss Perverz Királynő pedig én vagyok. – nyújtom ki rá a nyelvem 

- Istenem… - mondja szemforgatva – Légyszi ne kergess az őrületbe

- Hát szoktam én olyat? – vigyorgok

- Pofa be és pattanj! – Fanny szigorúan. Mi Nikyvel egymásra néztünk és elnevettük magunkat 

- Hey, nem mentünk buliba! – Niky aggodalmasan xD

- Úristen! Hogy lehetsz ilyen felelőtlen?? Elfelejteni egy bulit? – csóválom a fejemet

- Jól van na. Keljünk! – Niky

- Végree – Fanny

Gyorsan rendbe szedtük magunkat, reggeliztünk, délelőtt még pihentünk meg ruhát választottunk, bepakoltunk pár cuccot, ebédeltünk és 2 fele jött értünk Jason.

- Mikor kezdődik a konci? – kérdezte Niky
- 7-kor. Viszont csak úgy engednek be ha a végén taliztok velük, mert akkor a koncertre nem tudnak koncentrálni - mondta

- Okay – mi

- Már kiváncsi vagyok – Fanny

- Jah. Rég láttuk őket.. – én

- Eléggé – Fanny

- Lehet elküldenek a picsába!? – Niky

- Áá dehogy – rázza meg a fejét Fanny

- Olyan szemetek ők sem lehetnek – tiltakozok én is

- Remélem – Niky

- Szóval ti komolyan a Tokio Hotellel jártatatok? – Jason

- Igen – mi

- Lehet hogy ők is segíthetnek a befutásban… - gondolkodott el

- Hülye vagy?? – néztem rá szúrósan 

- Mi nem a pénzért jártunk velük – mondta Niky mérgesen

- Hanem szeretetből – Fanny

- Jó-jó… Én csak mondtam – emeli fel a kezeit megadásképpen
- Különben is, mi csak tudatjuk velük hogy élünk és kész. – én

- Nem lesz több – Niky

- Utána megyünk haza és folytatjuk azt amit abbahagytunk – Fanny

- Ti tudjátok – von vállat Jason

„Nem, mi nem tudjuk…” – gondoltam magamban 

Megérkeztünk a reptérre. És go New York.

- És akkor mikor megyünk oda? - kérdeztem

Már 7 előtt, de amíg a fiúk ott lesznek, akkor eljöttök onnan valahova ahol nem látnak. De a koncert közben visszamehettek nézni, de a szünetben is el kell mennetek onnan ahol a fiúk lesznek. A végén talizhattok velük – magyarázta

- Okay – én
- Heey, Jas, van már csajod?? – nevet Niky 
- Ha-ha – Jason gúnyosan
Amúgy Jason egy 30-as éveiben járó facér pasi xD
- De most komolyan – mosolyog Niky

- Nincs, miért? – Jason

- Csak úgy kérdeztem – Niky

- Niky járni akar veled! – vigyorgok elégedetten

- Mi? Komolyan?? – néz rá Jason szúrósan

- MIII??? Hülye vagy?? Soha! Klaudy én egyszer úgy de úúgy… áhh! – mérgelődik Niky

- Nyugi… Lélegezz! – Fanny nevetve

- Áruló! – néz Niky Fannyra mérgesen

- Hehee – Fanny hülyén

- Sugárzik az értelem – Jason szemforgatva – De azért már igazán kigyógyulhatnátok a feltűnési viszketetségből!

Hát igen… nem pár szem szegeződött ránk. xD De nem baj, szeretjük a feltűnést, hiszen nagy-nagy sztárok vagyunk! Legalábbis leszünk… Ego4ever! Heh 

- Haggyál már - nevetek

- Istenem… És akkor ti felnőttnek mondjátok magatokat… Nah, engem ne égessetek! – állt fel és elment valahova. Belőlünk meg kitört a röhögés. Egy idő után már ránkszóltak hogy kicsit csendesebben… 
Végül túltettük magunkat az 1 órás úton és leszálltunk New Yorkban. Fél 4. Még van idő. Addig kivettünk két szobát egy hotelban. Egyet nekünk, egyet Jasonnak. Lefürödtünk, felvettük a ruhánkat, smink, hajvasalás, meg még sok szar amitől mégszebbek leszünk xD 
- Hány óra? – Fanny

- 6 – Niky

- Nem kéne már indulni? – kérdeztem és pont ebben a pillanatban vágódott be Jason

- Mehetünk?! – Jason

- YES! – mi egyszerre

Beültünk egy nagy fekete kocsiba és mentünk a stadion felé. Jason mondta hogy ha minden erőnket beadjuk a munkába, akkor nemsoká akár itt is felléphetünk.
Mi már tisztára izgultunk hogy mit fognak hozzánk szólni, mit fognak csinálni, mit fognak mondani stb. De azon is gondolkoztunk hogy mi mit mondjunk nekik. Azért elég kínos helyzet lesz, mikor majd ott állunk egymás előtt és nagy nehezen sikerül ennyit kinyögnünk: Hello.

- Minden oké? – lengette előttünk a kezét Jason, mert eléggé elbambultunk

- Jha… Igen, ahha… - mi

- Csak bambulunk – Niky

- Azt látom – mosolyog Jason – Biztos örülni fognak nektek

- Inkább agyon baszni amiért csak most szólunk – mondta Niky, de már megbánta. Elkezdtem sunyin vigyorogni. 

- Klaudy, most komoly dolgokról beszélünk! Legyél már egyszer az életben komoly! – néz rám Fanny szúrósan, de a végét már ő is elnevette

- Uh… - fogja a fejét Niky – Mikor érünk már odaaa??
- Nemsoká. Még 15 perc – Jason

- Ahh, bazz, kösz – Niky mérgesen

- Niky, tudod! Nyugi… Lélegezz! Szívd és fújd! – mutogatta Fanny

- Ti nem vagytok komplettek – forgatja a szemét

- Miért te igen? – nevetek

… nagy sóhaj Niky részéről … 
- Tényleg tök jó téged az őrületbe kergetni – mosolyog Fanny

- Jha… És a legjobb akkor lesz mikor a diliházban végzem – Niky

- Ohh, majd kihozunk – én

- Ha-ha – Niky gúnyosan
A hátramaradt 15 perc nagy részében szép csendben ültünk (hogy csináltuk mi ez…??? xD) és vártuk hogy végre odaérjünk.
- Végre! – Niky nagy boldogan száll ki a kocsiból, de egyből megtorpant – Be lehet menni?
- Nem tudom. Bemegyek én, várjatok meg – Jason bement
Olyan 5 perc múlva ki is jött.

- Bejöhettek, de nem oda ahol a fiúk vannak – Jason

Már fél 7 elmúlt, a fiúk pihennek.
- Okay – mondtuk

Egy szobába mentünk be, ahol pár ember volt. Gondolom az ilyen sminkes, fodrász meg stb.

- A fiúk kint vannak? – én

- Igen – Jason – Reméljük addig még nem jönnek ide be

- Az szívás lenne – Niky

- Bukó – Fanny

- Tiszta szar – én

- Nagyon lelkesek vagytok – mondja az egyik nőci mosolyogva 

- Ugye?! – mi
Mi hárman elvonultunk a szoba másik végébe.
- Mit fogunk nekik mondani? – Fanny

- Hogy téves volt hogy meghaltunk?! – én

- De ezt szépen el kell simítani. Szépen, hosszasan, nyugisan el kell mondani nekik az egészet – Niky

- Igaz – én

- És talán megértik – Fanny

- Vagy el sem hiszik, és rávágják hogy csak meg akartunk tőlük szabadulni – gondolkoztam már

- Ne máár! Ez marhaság, te is tudod! Ők nem ilyenek – tiltakozik Niky

- Egyetértek! – Fanny

- Az emberek változnak… - én

- Igen, de nem így. Nem, nem, ők nem ilyenek – Fanny

- Remélem – én

- Amúgy úgy láttam mintha Gustav lefogyott volna – Niky – Vagyis azt olvastam

- Igen, de az izmos teste megmaradt – vigyorog Fanny

- Tom sem panaszkodhat – én

- Héé, le a pasimról! – szól rám Fanny, de aztán egyből a szájára csap

- PASID??? – kérdeztük egyszerre Nikyvel 

- Ő… nem, csak… Hát hogy régen az volt, véletlen ez jött ki a számból – mentegetőzött

- Nah persze – teszem karba a kezem

- Mond szépen Fannicskám! – Niky gúnyosan

- De esküszöm hogy nem a pasim! Azt se tudja hogy élek – tette fel a kezét – Csak kicsúszott a számon. Ennyi.

- De ez azt jelenti hogy még mindig szereted – Niky

- Igen, akkor nem csúszna ki a szádon, ha nem szeretnéd – én

- És fogadjunk hogy kibaszottul örülnél ha ő lenne a pasid – vigyorog Niky

- Nah jó, hagyjatok! – kiabált ránk

- Héé, csajok, csendben! – szólt ránk egy másik csaj a szobából – A fiúk meghalják és bejönnek!

- Bocsi – Fanny suttogva

- Jó, békén hagyunk – én

- Elhisszük hogy csak kicsúszott – Niky

- Imádlak titeket! – ölel meg minket

- Mi is téged – én

- De nem sokáig ha megfojtassz – Niky

- Jajj, bocsi – engedett el minket

- Lányok, a fiúk 5 perc múlva kezdenek, akkor kimehettek – jött oda Jason

- OK – mi

- Miről beszéltetek? – kérdezte kiváncsian

- Magánügy! – vigyorgok

- Nők… - forgatta a szemét és elment, mi meg röhögni kezdtünk

- Cst! Csendesebbeeen! – szólt oda megint egy nő

- Bocsi… - mi halkan 
Hamar eltelt az 5 perc, és meghallottuk hogy a fiúk játszani kezdenek, nagy sikítás, és már Bill is énekel. Kimentünk Jasonékkel együtt. Mi hárman odamentünk közvetlen a színpad mögé és onnan néztük őket.

- Hihetetlen… - Fanny

- Újra látni őket. Tök fura – fejeztem be amit elkezdett

… csend … Csak néztük ahogy játszanak és mindent beleadnak.

- Nah jó, én nem akarok velük találkozni! – fordult Niky és már készült elmenni

- Héé, hova mész?? – húztuk vissza

- Nem tudom. Vissza hotelbe. Én nem akarok… nem akarom! – tiltakozott

- Ne máár! Ezt te sem mondhatod komolyan! – Fanny

- De, nagyon is komolyan mondom – Niky

- De most miért? Nem erre vártál? Erre vártunk több hete ha úgy vesszük. Két éve nem láttuk őket – én

- Ne mond hogy te nem vagy rájuk kiváncsi – Fanny

- Okay, már láttuk őket, jó. Majd ti szépen megmondjátok nekik hogy élünk és kész – mondta ellentmondást nem tűrő hangon
- Nem, Niky, nem! – én – Te is ittmaradsz!

- Mitől félsz? Hogy lebasznak? Nem. Nem ilyenek. – Fanny

- Maradj. – kérleltem

Niky egy nagyot sóhajt.

- Hát jó… - adta meg magát

- Biztos nem harapnak – mosolygok

- Ha-ha – Niky gúnyosan

- Inkább üljünk le – mondta Fanni

- OK – mi

Leültünk egy nagy kanapéra és dumáltunk. Szinte meg is feledkeztünk a stresszről, arról hogy most hol vagyunk és kikre várunk. A nevetgélésből Jason zökkentett ki minket.

- Gyorsan, álljatok fel! – mondta, mi meg felpattantunk és futottunk utána. Visszamentünk abba a szobába amelyikben az előbb voltunk.
- Miért kellett?? – kérdeztem
- Szünet van - mondta
- Jha - én

- És mikor mennek vissza? – Niky

- 5 perc – Jason

- Jó hamar – Fanny

- Tudom – Jason – De nem lehet megvárakoztatni a fanokat. És a megbeszélt terv szerint kell haladni a koncerttel

- Ahha – bólogattunk

Az 5 perc hamar eltelt, a fiúk mentek vissza  színpadra, mi meg vissza a kanapéra.

- Mikor lesz vége? – Niky

- Bő fél óra – Jason – Én megyek vissza. Ha vége lesz majd jövök – mondta és elment

- Nah mondjatok valamit – Niky

- Lehet hogy tényleg nem volt jó ötlet eljönni?! – húztam el a számat

- Jajj, ti olyan hülyék vagytok! Mitől féltek? 4 pasitól? A Tokio Hoteltől? – kérdezgette mi meg mindig csóváltunk a fejünket – Vagy hogy újra láthatjátok régi szerelmeteket? – ennél a kérdésnél megállt a nagy fejcsóválás
- Ne mond hogy neked nem fura – néztem rá sejtően

- Jó, de, az. De akkor is. Ha már itt vagyunk akkor csináljuk végig, nem?! – néz ránk kérdően

… csend …

- De… - Niky meg én

- Na látjátok! – vigyorog elégedetten

Még elvoltunk egy jó darabig. Vagyis olyan 10 percig beszélgethettünk, és lesett hogy már csak 20 perc és újra láthatjuk őket és beszélhetünk velük. Utána már csak szorongtunk, idegeskedtünk, majd szét robbantunk. Egyszerűen nem tudtunk mit kezdeni magunkkal. Már csak 15 perc. A percek éveknek tűntek számunkra. Közben meg Jason is átjött egy kicsit: „Hogy repül az idő!”. De már ment is tovább. Mi meg nem tudtuk hogy minek izgulunk ennyire. Végülis csak beszélünk és kész. Elmondjuk hogy élünk és megyünk haza. Ennyi lesz. Nem lehet több. Harmadjára nem.
- A francba is! Mikor jönnek már?? – idegeskedett Niky

Közülünk ő volt a legidegesebb.

- Majd jönnek. – én

- Az előbb még haza akartál menni – Fanny

- Az az előbb volt. Most meg most van – Niky

- Értjük – Fanny

- Ezt nem hiszem el! – én

- Még 10 perc – Fanny

- Áhh! Megőrülök! – mérgelődök

- Nah jó, nyugodjunk le – Fanny

- Mégis hogy?? – Niky

- Üljünk le – utasított minket, mi meg teljesítettük, ő meg közénk ült
- És most szívd be a levegőt – mutogatta – És fújd ki

- Fanny! Nem vagyunk terhesek! – szóltam rá

- Nem a szülőszobában vagyunk – Niky

- Most tudjátok mihez lenne kedvem? – kérdeztem

- Buli? – Fanny

- Nem – én

- Pláza? – Niky

- Nem – én

- Kaja? – Fanny

- Nem – én

- TV? – Niky

- Nem – én

- Akkor mihez? – Fanny

- Törni-zúzni! – vigyorogtam

- Van a TH-nak az a régi klipje. A Schrei. Nah abban törnek-zúznak – Niky

- Játszuk el a klippet – mondom viccből

- Benne vagyok – Niky

- Jha, persze – én kevésbé meggyőzően

- Komolyan! Szétrobbanok az idegtől! – Niky

- Én is. 5 perc… - sóhajtott Fanny

- Bazz de lassan telik az idő – én

- Hát ja. Jöjjenek máár! Ez nem igaz! – Niky

Jason jött elő.

- 10 perc és jönnek – mondta

- 10??? – kerekedtek ki a szemeink xD
- Az előbb már csak 5 volt – Fanny

- De húzódik 10-re – mosolyog Jason

- Hülye! – Fanny

- Tűnj el a szemünk elől! – Niky mérgesen

- Ne is lássunk többet! – Fanny

- Még mielőtt meggondoljuk magunkat! – fenyegettem, ő meg csak röhögve távozott.

- Ezt a köcsögöt – háborgott Niky

- Egyetértek – én

- Én is – Fanny

A további 10 percet sikerült végigdumáltuk, és valahogy úgy éreztük hogy gyorsan eltelt az idő. Most meg azt akartuk hogy lassabban teljen. De már késő volt. Ott ültünk az egyik kanapén. Velünk szemben van egy másik is, a kettő között pedig egy nagy üvegasztal. Mi a színpadnak háttal ültünk. Hallottuk hogy Bill ezt mondja:
- Thank you!
Gondolom most hajoltak meg. Még egy utolsó nagy sikítás és lépteket hallunk. Halljuk hogy jönnek a fiúk szuszogva-lihegve, közben motyognak egymásnak valamit. Mi meg sem fordoltunk, csak idegesen néztünk magunk elé, az üres kanapéra. Minket meg sem látva, hirtelen lehuppantak oda. Megpillantottak minket is, és hirtelen még levegőt is elfelejtettek venni. Mi feszengve ültünk előttük, és hol jobbra, hol balra néztünk. De a tekintetüket próbáltuk kerülni. Összenéztünk a lányokkal.

Ezt hallgasd: Cascada – Ready for love (keresd meg a youtube-on)

- Hello… - nyögte ki végül Fanny
Mostmár egymás szemébe néztünk. Fanny Toméba, Niky Gustavéba, én Billébe. Georg meg nézett mindenkit értetlenül xD
Valami nagyon furcsát éreztem ott legbelül… Valami meleget ami az egész testemet elárasztotta. Mikor Bill mélybarna szemeibe néztem, egyszerre tudtam volna sírni és nevetni. De egyiket sem tettem. Csak néztem bele tovább és próbáltam kitalálni hogy mire gondolhat. Ezzel nem nagyon jártam sikerrel…

- Hello… - mondták a fiúk is egyhangúan és nagyon meglepetten

- Szóval mi itt vagyunk – Niky

- Vagyis mint látjátok, nem haltunk meg, téves volt – mondtam

- És amnéziánk lett, de őő… most visszatértek az emlékek. Vagyis nekem már régóta, de… nah mindegy. – Fanny

- Rátok is emlékeztünk és gondoltuk hogy meglátogatunk titeket – Niky

- Csak hogy elmondjuk hogy nem haltunk meg, élünk és virulunk – én

- De hát… ez hihetetlen! – szólalt meg Georg

- A múltkor felhívtunk – nézett rám Tom

- Azt hittük hogy csak le akartatok rázni a „meghaltunkdologgal” – Bill szomorúan

- Neeem – tiltakoztunk

- Vonatbaleset volt. Amnéziánk lett, csak kómába estünk és úgy tűnt hogy nem ébredünk fel – Fanny

- De felébredtünk – én

- És most itt vagyunk – Niky

- A szüleink persze nem szóltak semmiről – én

- Magunktól kellett rájönni mindenre – Niky

- Ha Niky és Klaudy nem keres fel engem, én is azt hiszem hogy tényleg meghaltak – Fanny

- De szerencsére visszatértek az emlékek – én

… csend …

- Nah jó… Mi ő… Megyünk – állt fel Niky, utána meg mi is. Már sétáltunk volna ki a teremből, mikor a fiúknak leesett hogy mit mondtuk.
- Nee, ne menjetek! – szaladt utánunk Tom, utána a többiek

-       Nekünk van egy történetünk, tele cselekményekkel és izgalmakkal. 3 évbe tartott még végleg együtt tudtunk maradni azokkal akiket szeretünk.

-       Magántanulókként fejeztük be a gimit.

-        A Bad Girls világhírűvé vállt, hatalmas rajongótáborunk lett. De a csapat többi tagja is akart volna saját életet, így a banda 8 év után feloszlott.

-        A Tokio Hotelnek nem kellett különválnia, mindegyik bandatag egymás közelében volt, ezért a magánéletre is elég idő volt. Viszont ők is feloszlottak 20 év után, de beiktatták magukat a pop-rock történelembe.

-        Georg még egy ideig folytatta a csajozást, végül komolyra fogta a dolgot. Hamarosan megtalálta élete párját, akivel két év után összeházasodott, ezt követő három év után pedig megszületett első gyerekük.

-        Niky két és fél év után ment hozzá Gustavhoz. 6 év után pedig születtet egy gyerekük, aki lány volt, majd erre 3 év után még egy, akik ikrek voltak, fiúk.

-        Fanny 4 év után ment hozzá Tomhoz, és rá 5 évre született egy kislány, 2 év múlva pedig egy fiú. Sikerült neki Tomot megkomolyítani, és a futókalandok már a múlt hülyeségei voltak

-  Én 4 és fél év után mentem hozzá Billhez. Nagyon boldogak voltunk és rá majdnem 5 évre születtek ikreink, akik fiúk voltak. Utána erre rá 2 és fél évre született egy kislány is.