Reggel hatalmas nagy fejfájással ébredtem. Ahogy körülnéztem, mindenki Bill ágyán feküdt, egymásba gabalyodva. Bill rajtam feküdt. Tom lába Billen volt, Fanni pedig Tom hátán feküdt… Hát nagyon szép látvány volt. Már fél 11 volt. És gőzöm sincs arról, hogy hogy kerültünk haza. Az egész estére egyáltalán nem emlékeztem. Mindenkiből áradott a piaszag. Hát szép… még hogy nem isszuk agyon magunkat?! Megpróbáltam felállni, aminek következtében csak Fanni ébredt. Az első mondata ez volt:

- Hol vagyok?
- Hotelben. – válaszoltam

- Fáj a fejem – fogta meg a homlokát miközben ő is leszállt Tomról

- nekem is. Van itt valahol fájdalom csillapító? – én

- Szerintem nállam van – Fanni

- Oké, akkor menjünk át – álltam fel

- Hova? – Fanni

- Most Billnél vagyunk. Menjünk a szobádba a gyógyszerért – én

- Ja, jó – mondta és átmentünk a szobájába.
Mindketten bevettünk 2-2 fájdalomcsillapítót, majd először mentem én fürödni, mert fél 2-kor találkám volt Frankyvel. Kb. 1 óra hosszáig áztattam magam a kádban. Ezután felvettem egy farmert és egy fehér feliratos toppot. Erre még vettem egy vékonyabb pulóvert, mert elég esősre állt az idő. Hozzávettem egy hajráfot, és a balerina cipőmet. Már nem igazán fájt a fejem. Jót tett a gyógyszer + fürdő párosítás.
- Fiúk? – ültem le Fanni mellé
- Alszanak – Fanni – Na jobban vagy már?
- Igen. Fürödj meg te is, és sokkal jobban leszel – adtam a tanácsot
- Oké, majd ha elmentél megfürdök. Te emlékszel valamire az estéből? – Fanni

- Nem, semmire. Te? – én

- Hát… smároltam Tommal – Fanni

- Azt gondoltam – vigyorgok
- Meg tapiztunk – Fanni

- Azt is gondoltam. Tom nem bírta volna megállni, főlleg hogy ivott is – én

- Oké, de te meg Billel smároltál és ti is tapiztátok egymást – mondta ki egy szusszra
- Mii???? – néztem nagyokat
- Bizony. – bólogat
- Ohh, ezt nem hiszem el… Soha többé nem bulizok – hajtottam a fejem a térdemre

- Azért nem olyan vészes – húzza el a száját Fanni

- Na mindegy. Én mentem – álltam fel

- Mikor jössz? – Fanni

- Gőzöm sincs. Majd jövök – vonok vállat – hello – mentem ki

- Hello – kiabálta utánnam

A parkba negyed óra alatt értem oda, mivel elég lassan mentem. Már Franky ott ült egy padon.
- Hello – köszöntem

- hello – állt fel

- Késtem? – kérdeztem félig mosolyogva
- Nem, pont ideértél – mosolyog
- Akkor jó – én
- Tudok mindent – Franky
- Mi? – néztem rá kérdően

- Láttalak tegnap az új klubban. Mi is ott voltunk a bandával – Franky
”A francba…”-gondoltam magamban

- Én nem láttalak – mosolygok
- Eléggé sokat ittatok. Te, Bill, Tom és egy másik csaj – Franky

- Öh… - nem tudtam mit mondani xD

- Te és Bill csak úgy ettétek egymást, de Tom és az a másik csaj is – néz rám szúrósan
” De hát én nem tartozok neki magyarázattal „ – futott végig az agyamon

… sóhaj …
- Az igazad akarod? – én

- igen – Franky
- Oké – ültem le és ő is leült
- Szóval… hosszú lesz - én

- Ráérek – Franky

- Hát jó. Az úgy kezdődött, hogya fiúk koncertet adtak Magyarországon… - kezdtem bele - … de Bill és köztem nincs semmi. Csak Fanniékat ünnepeltük, és túl sokat ittunk.
Elmeséltem neki mindent, minden jó és rossz élményünket. Volt amikor még ő is nevetett. Tényleg mindent elmondtam neki… pl. a békákat, azokat a fiúkat is említettem neki, akikkel a Maldív-szigeteken ismerkedtünk meg. Akkor a visszautasításom, meséltem neki hogy mi történt a vitorlázásnál. A jó ’vizi-csatákat’… Meg egy csomó mindent. Ez az egész egy órát vett igénybe. Azért ilyen sokat, mert mint mondtam, sokat nevetgéltünk, és valamikor Franky is mondott véleményt.
- Hát… ez hosszú volt – Franky

- Mondtam hogy hosszú lesz – nevetek

- És most mivan veled meg Billel? – Franky
- Mi lenne? – tetettem a hülyét

- vajon mi? – mondja gúnyosan

- Jól van. Szóval… Azt hiszem… szeretem – mondtam meg őszintén

- Azt hiszed? Vagy tudod? – kérdezi

- Azt hiszem tudom – feleltem

- Ebben megint benne van az hogy „azt hiszem” – Franky

- Akkor igen. Igen, szeretem Billt. Most örülsz? – mondom gúnyosan

- Igen – mondja önelégült vigyorral az arcán

… csend …

- Tegnap az egész bandátok látott minket? - én

- Nem lehetett titeket nem észrevenni – nevet

- Kössz… És ugye nem mondtad el hogy te ismersz engem? Ugye nem, ugye nem? – én

- De igen. – Franky

- Ohh… így kellett nekik bemutatnod? – én

- Hát, hamár ott voltál. Egyszer meglátogathatnál minket – Franky

- nem tudom hogy ez menne-e. Kb. másfél hét múlva mennem kell haza, Magyarországba, a suli miatt. Mikor visszamegyek a hotelbe Bill így is teljesen ki lesz akadva – forgatom a szemem – De ha ráérek szívesen elmegyek hozzátok

- Értem. De ha Fanni összejött Tommal, akkor ő hogy-hogy hazamegy? – Franky

- Azt nem mondtam hogy velem jön. Még nem tudjuk hogy mi lesz – én – De ugye nem haragszol hogy eddig nem mondtam el mindent?

- Nem, de miért nem mondtad? – Franky

- Először is, Bill mondta hogy majdnem verekedtetek. Én meg nem akartam balhét – én

- Jahh, igen. Szerinted Bill vagy én tudok jobban énekelni? – Franky

- Ugye nem ezen vesztetek össze? – nevetek

- De. Én jobban énekelek. – mondja teljesen komolyan

- Ti hogy lehetettek ekkora hülyék? Ezen összeveszni… Mindketten jól énekeltek, és nem fogok választani. Ugyanolyan jók vagytok – én

…

- Hol van Klaudi? Bill

- Frankyvel – Fanni

- Mi?? – döbbent meg Bill

- Mondom hogy Frankyvel, de most ha hagynál tévé… - Fanni hirtelen megállt, tudta hogy ennek rossz vége lesz… Főlleg hogy a két fiú elméletileg gyűlöli egymást… - Vagyis nem… Hanem…
- Franky??? Azzal a szeméttel van?? – kezdett el kiabálni Bill

- Nyugodj már le! De ha itt tartunk… igen, vele van. És?? Nincs köztük semmi. Miért idegesíteted ezen magad? – kezdett el Fanni is kiabálni

- Mikor jön haza? – Bill mérgesen

- Nem tudom. Azt mondta, hogy majd jön valamikor – Fanni – De légyszi. Mikor hazajön el ne kezd vele veszekedni. Az csak rontaná az alakuló helyzetet
- Milyen alakuló helyzetet? – Bill még mindig idegesen

- Hogy lehetsz ilyen féltékeny? Ráadásul fölöslegesen. – Fanni – De még egyszer mondom: ne veszekedj vele. Azzal csak elijeszted magadtól
- Már miért ilyeszteném el?? – Bill, még mindig idegesen, és kirohant a szobából
- Hát ezzel meg mivan? – jött be Tom
- Megtudott valamit, amit nem kellett volna – húzza el a száját Fanni
- Mit? – csókolta meg Tom Fannit

- Azt hogy Klaudi a Nevada Tanos Frankyvel van. De semmi nincs köztük. Ráadásul, tegnap Klaudi bevallotta hogy… szereti Billt. Ez meg itt féltékenykedik egyfolytában - Fanni

- Ez marha jó! – kiált fel Tom

- Mi? – mondja Fanni unottan

- Hát hogy szeretik egymást – mondja Tom boldogan

- Az egy dolog, de ha Bill elijeszti magától Klaudit, akkor az egészből nem lesz semmi – Fanni
- Nem fogja. Szeretlek. – csókolta meg Tom
- Annyira édes vagy. Én is szeretlek – Fanni

… csók … :D (Fanni, most örülsz? J)

…

- Hirtelen rossz érzés tört rám – nézek Frankyre

- Az nem jó… - Franky – Megmutassam a várost fontosabb részeit?

- Aha, az jó lenne – állok fel
- Oké – állt fel ő is

Szóval elindultunk egy kis városnézésre. Igaz hogy 4 év korkülönbség volt köztünk, de mindig megtaláltuk a közös témát. Én azt hittem hogy Franky az a rámenősebb pasi, pedig most hogy így megismertem, sokkal visszafogottabb mint hittem. És a legfurább az, hogy tud hip-hop-ot táncolni. Ezen tényleg nagyon meglepődtem.
Útközben a közeli városrészeket mutatta be, és egy másik parkba is elvezetett. Még beültünk egy pizzázóba is.
Ő is mesélt vele megtörtént, vicces sztorykat, meg a bandával kapcsolatban is. Nagyon jól éreztük magunkat egymással. De tényleg csak barátok voltunk, és tudom hogy ő is csak barátként tekintett rám, mert azt is mondta, hogy szerinte össze kéne jönnöm Billel. Hiszen ha egyszer szeretjük egymást…
- Szerintem mennem kéne. Mindjárt szakadni fog az eső – nézek fel

- Tényleg. Visszakísérlek a hotelig - Franky

- Oké és köszi – én

- Nincs mit – Franky
Egy jó negyed óra alatt visszaértünk a hotel elé. Így is eléggé siettünk, de már az eső csepergett.

- Köszi mindent – mondtam
- Nincs mit – Franky
- Hello – adtam neki két puszit

- hello – Franky

Mikor bementem a hotelba, még láttam hogy Franky fogott egy taxit, mert mihelyst beléptem, nagyon elkezdett esni. Most inkább a lépcsőt választottam. Szóval elindultam a 6. emeletre. Már hallottam hogy dörög az ég.
Megint rám tört az a rossz érzés, de nem tudtam hova tenni. Hirtelen azon kezdtem gondolkozni, hogy mivan, ha Bill tud az egészről.
” De ez teljességgel lehetetlen, mert csak Fanninak mondtam el. Ő meg biztos nem mondta el senkinek se, főleg nem Billnek „ – gondoltam
Nagy nehezen felmentem a 6.-ra, és egyből a szobámhoz mentem. Már fél 7 volt. Esett, dörgött és szerintem villámlott is. Mikor benyitottam a szobámba, Bill feküdt az ágyamon. Nem lepődtem meg, számítottam erre.
De mikor meglátott, egyből felállt és odajött hozzám.
- Hello – mondtam félve
- Hol voltál? – kérdezte sejtően

- Sétáltam… - mondtam

- És kivel? – ráncolta össze a homlokát

- Kivel sétáltam volna? – teszem a hülyét
- Talán Frankyvel! – emelte magasabbra a hangját
Nem szóltam semmit, csak mereven álltam előtte. Erre viszont egyáltalán nem számítottam…
Kinnt egyre jobban esett… pont ez a veszekedés hiányzott a legjobban, mert ebből az lesz.
- És ha igen? – mondom gúnyosan

- Én nem értem. Miért nem mondtad hogy hova mész?? Mégis mióta randizgatsz vele?? – kezdett el méghangosabban beszélni (a beszélni nem kifejezés…)
- 1: mert mondtad hogy így se vagytok jóban egymással, azért nem említettem, 2: egyáltalán nem randizgatok vele. Ő kedves és normalis pasi, érted? Normális! Tudod te mit jelent az a szó? És 3: Mi a fenének vagy mindig ennyire féltékeny, ha éppen egy másik pasival vagyok? Már nem tudom hanyadjára mondom el: NEM TE FOGOD MEGMONDANI HOGY ÉPPEN KIVEL LEGYEK! – vettem én is magasabbra a hangomat fokozatosan
- Ismerem azt a bunkót! És ismerem azt is hogy hogy szedi fel a csajokat. Előbb szépen beadja a jó fiút, kedveskedik, visszafogottabb… De egy idő után úgy rád mászik, hogy észre se veszed!!! – kiabál
- Leszarom a véleményedet! – mentem volna ki, de az ajtó be volt zárva – nem tudom hogy mikor és hogy sikerült bezárnod, úgy hogy ne vegyem észre, de most nyisd ki. – fordultam felé
- Nem. – mondta határozottan

- Semmi kedvem veszekedni! Nyisd ki ezt a kurva ajtót és engedj ki! – kiabálok

- Én nem veszekszek! – Bill

- Ááá, nem. Egyáltalán nem veszekszel. Csak mikor bejöttem, egyből nekem álltál. Mindig beleszólsz az életembe! Elegem van belőled! Ha mással látsz, már minden bajod van. Már alig van másfél hét, és megyek haza, talán örökre. Te meg még nekiállsz itt veszekedni velem. Jólvan-jólvan. Ha így akarsz elbúcsúzni, hát tessék! Mond csak el a véleményedet, kiabálj, csinálj azt amit csak akarsz! De számíts arra, hogy marhára örülni fogok mikor haza kell mennem. Ha neked ez kell, mondjad csak. Essünk túl rajta. De már magam előtt látom az egészet: te szépen leordítod a fejem, elmondod a véleményedet, ami mellesleg engem hidegen hagy, de téged ez mit sem érdekel. És miután elmondtam a saját mondanivalómat is, megadod magad, és kinyitod az ajtót. Én meg szépen itthagylak! Mondjad csak! Hallgatlak! – kiabáltam vele, de ebben a pillanatban hirtelen elsötétült. Csak egy kis fény szűrődött be az ablakon, de épp elég volt ahhoz, hogy egymás szemébe tudjunk nézni. Áramszünet volt az egész városban. Még a felhők is beborították az eget, így tényleg nem volt valami sok fény.
- Szuper! Ez egyre jobb. Csodásabb időt nem is választhattál volna a veszekedésre! Most úgyis minden összejött. Pont megfelelő alkalom. Marhára esik az eső, dörög az ég, villámlik és még ráadásképpen áramszünet is van. De jó. Na mondjad. Hallgatlak! – mondtam neki hangosan és gúnyosan

… csend … Csak mélyen egymás szemébe néztünk.
- Miért csinálod ezt velem? – mondta halkan és édesen, miközben közelített felém
Én már a falnál álltam.
- Mit? – kérdezem én is normális hangerőn

- Miért húzod az agyam? – mondta úgyanúgy, ahogy az előbb. Mégközelebb jött és simogatni kezdte az arcomat. A szemében boldogságot és szomorúságot is láttam. Én a falnak támaszkodva álltam, ő pedig szorosan előttem
- Én… nem húzom az agyad… - mondtam halkabban
… csend …
- Sajnálom, de már nem bírom tovább… Szeretlek… Tiszta szívemből… - mondta érzékien, kedvesen, édesen és még sorolhatnám… :D Nem szóltam semmit. Ő még közelebb jött. Már egymáshoz simultunk. És… vajon mi történt? Megcsókolt!
És most jön az a rész, ahol le kell írnom az érzéseket:
gyengéden megcsókolt, én pár másodperc után már hagytam magam, és viszonoztam. Már nagyon hiányzott ez. Annyi jó érzés volt. A kezemet a nyaka köré raktam, ő pedig a derekamra tette a kezét (mivel a faltól a hátamra nem tudta tenni) és úgy szorított magához. Olyanok voltunk, mintha sosem akarnánk egymást elengedni. Na erre végképp nem számítottam. Most éreztem meg igazán, hogy milyen is az, ha nagyon szeretünk valakit. Szerettük egymást, de ehhez most nem kellettek szavak. Éreztük egymás érzéseit. Erre a percre vártunk már mióta. Az egész egyre gyorsabb lett és vadabb. Végre sok idő után, tényleg egymás karjaiban érezhettük egymást. De ez kb. másfél percig tartott, utána elengedtük egymást, és mélyen egymás szemébe néztünk és mosolyogtunk.
- Én is… szeretlek – mondtam halkan, mire szorosan megölelt, úgy fél perc után újra elengedett, hogy a szemembe tudjon nézni, és ezt mondta:

- Nem is tudod hogy mióta várok már erre

- De. Pontosan tudom. – mosolyogtam

- Már az első perctől fogva beléd szerettem – mondja csillogó szemekkel

- Nekem meg csak egy kis Fanni féle beszélgetés kellett ahhoz, hogy rájöjjek, hogy már mióta szeretlek… Csak még magamnak se vallottam be. De most már teljesen biztos vagyok benne – mosolyogtam tovább

- Szeretlek – csókolt meg újra, de hirtelen valaki be akart nyitni, de mivel az ajtó zárva volt nem tudott bejönni. Mi persze egyből szétugrottunk, de nem szóltunk semmit.
- Bill, bennt vagy? – hallottuk Tom hangját, de nem szóltunk semmit, csak újra smárolásba kezdtünk – Bill?? – szólalt meg Tom újra
- Add ide a kulcsot – mondtam halkan, miközben eltoltam magamtól Billt

- De miért? – nézett rám kérdően

- Bill? – hallottuk újra Tomot

- Hát ezért. Még a végén képes lesz betörni az ajtót – mondtam

- Nem fogja – mondta és újra megcsókolt

- Ne már.- toltam el magamtól

- De miért? – nézett bociszemekkel

- Mert, ha így folytatjuk akkor nem tudjuk majd abbahagyni – én

- És az miért baj? – vigyorog
Ekkor visszajött az áram. Az eső is csendesedett kinnt, és az ég se dörgött már. Csak még kicsit villámlott.
- Add ide a kulcsot! Nem mondom mégegyszer. – én

- Nem is kértem. – mondta és újra megcsókolt, de most hagytam magam
Az ágyam felé mentünk. Mikor odaértünk ledöntött az ágyra és tovább smároltunk.
És… csattant a zár, az ajtó kinyílt. Mikor mi is kapcsoltunk, már Tomot és Fannit láttuk az ajtóban, akik döbbenten bámultak minket.
- Öhh… hello – mondtam zavartan
Bill leszállt róllam, és felállt, majd én is, és vigyorogva néztük Fanniékat.

Fanni odarohant hozzám, és a karomnál fogva kihúzott a szobából, egyenesen be az övébe.
- Mondtam hogy imádjátok egymást!!! – ugrott a nyakamba
- Igen, megmondtad. Legközelebb egyből hallgatok rád. – toltam el magamtól

- De hogy? Mikor? – kérdezősködött vigyorogva

- Hát vajon mikor? – én gúnyosan

- Jól van. De hogy? – Fanni

- Az egész egy veszekedéssel kezdődött… - kezdtem bele, és az egészet elmondtam neki

- Hát ez király!! – mondtam boldogan

- De vajon kitől tudta meg hogy Frankyvel vagyok?? Te nem tudod? – kérdezem gúnyosan

- Ohh… bocsi – húzta el a száját – Nem direkt volt

- Hát, nem tudom hogy hogy lehet valamit nem direkt elmondani. De köszönöm! Ha nem kezdünk el veszekedni, nem jövünk össze – mosolygok

- Nincs mit. Csak éppen akkor kérdezte hogy hol vagy, mikor a kedvenc filmemet néztem, és még 2x is elmondtam neki, csak hogy hagyjon már békén – nevet

- Már mindegy. De jó hogy pont akkor kérdezte meg – mondom boldogan

- Igen, különben nem mondtam volna el neki – Fanni

…

- Na mondtam hogy szeret – vigyorog Tom testvérére – Grat!

- Igen, köszi. Azt hittem hogy egyáltalán nem szeret úgy… - Bill

- De mostmár tudod hogy szeret. Ez olyan jó. Már csak abban kell reménykednünk hogy a szüleik kiengedik ide, és nem kell örökre hazamenniük – Tom

- Nem, az nem lehet. Az nem történhet meg. – Bill

- Remélem. – Tom

Este ünnepeltünk, de most csak a hotelben. Mind két pár nagyon boldog volt. Hajnali 2 körül feküdtünk le aludni. Fanni Tommal, én Billel. Nem akartuk hogy ennek az egésznek vége legyen. De sajnos erről nem mi döntünk, hanem a szüleink. De most az egyszer igazán lehetnének megértőbbek.

Folyt. Köv.
Tetszett? :D Most mind2 pár boldog… de meddig?