Reggel fél 10-kor keltem, ami nállam nyáron hamarnak számít… Nem nagyon számítottam arra hogy valaki fennt van, de hát eszembe sem jutott hogy Gustav mindig korán kel. Így mikor kiértem a konyhába ő már ott ült egy kávé mellett,

- Jó reggelt! – köszöntem rá hátulról, mire szegényre tisztára ráhoztam a szívbajt XD

- Áá… te magadnál vagy? – förmed rám – Megijedtem.

- Jól van, bocsi – adtam egy puszit az arcára és leültem mellé

- Semmi – Gustav – Amúgy neked is jó reggelt

- Öntessz nekem is kávét? – adtam neki oda egy poharat

- Persze – és öntött bele kávét – Tessék

- Danke – mondtam

- Többiek? – kérdezte, mintha nem tudná a választ

- 3-mat találhatsz  :P – nyújtom ki rá a nyelvemet

- Nem értem hogy bírnak ennyit aludni – mondta fejcsóválva – De te most hogy-hogy fennt vagy?

- Nem tudom – húzom el a szám – Nah jó. Valószínűleg ideges vagyok, mert ma dönteni akarok David és Bill között

- Ó… az nem jó… És hogy állsz? – kérdezte

- Hát… azt hiszem Davidet már nem szeretem, Bill… Bill meg régi emlék. Rég volt, szép volt, de nem kezdem előről az egészet – én

- Értem. Akkor szakítassz Daviddel…? – Gustav

- Muszály lesz. – én

- És Billnek it mondassz? – Gustav

- Vele már nem tudom hányszor megbeszéltem hogy köztünk csak barátság lesz… De valahogy mindig megszegjük… De tőlle sem akarok semmit – én

- Amúgy mi volt este, amikor mi buliztunk? – kérdezte

- Hát… - húztam el a számat

- Nah?? – nézett rám egyre kíváncsibban

- Csak kicsit… izé… sokat smároltunk… Meg ő… ölelkeztünk… De csak ennyi – nézek rá zavartan vigyorogva

- Csak??? – nézett rám értelmesen

- Csak. – bólogattam – És te Nikyvel? – próbáltam terelni a témát

- Hát… mi van vele…? – tetette a hülyét

- Na vajon? – nézek rá sejtően

- Semmi… - mondta kevésbé meggyőzően

- Hallgatlak – könyököltem az asztalra

- Nah jó – Gustav – Nekem tetszik… És azt hiszem… hogy érzek iránta valamit… de nem igazán tudom hogy az csak nagy barátság… vagy valami más…

- Héé, tuti szép kis párocska lesztek – kacsintok

- Ki mondta ho… - kezdett bele

- Senki! – vágtam rá – Ezt mindenki tudja… gondolja…

- Ohh… értem. De akkor rosszul gondoljátok – Gustav

- Hogyne, persze, tudom én – vigyorgok kajánul

Ezután kb. 1 perccel Bill jött be kómás fejjel. A haja össze-vissza állt, és elég furán nézett ki az arca is, tiszta a sápadt vol :S

- Jó reggelt – ült le elénk és csak nézte az asztalt XD

- Jól vagy? – kérdeztem tőle aggodalmasan

… csend ...

- Hm?  Bill! - én

- Mi? – nézett rám

- Jól vagy? – néztem rá furán

- Ő… Nem hiszem… Szarul… Fáj a ő… mindenem… - mondta ki nagy nehezen

- Nem kéne orvost hívni? – néztem Gustavra

- Nem! Haggyatok má’ békében meghalni – igen, elég nyűgös volt szegény Billikém ^^ XD

- Hát jó. Sok szerencsét. De én megyek rendbe tenni magamat – azzal felálltam és go szoba és fürdő

Gyorsan rendbe tettem magam, ami olyan 20 percet vett igénybe, mert elég lassú voltam, mintha valami lassított felvétel lennék XD (>>  Nah ez is értelmes volt XD…) Mikor éppen mentem volna ki, kopogást halottam. Kinyitottam az ajtót. David állt előttem.

- Ő… jó reggelt! Gyere… - mondtam és gyorsan elhagytam a fürdőt és mentem le

Mikor leértem már ott volt Niky és Tom is. Niky és Gustav elvoltak egymással, Tom meg teát csinált.

- Tom? Te mit csinálsz? – vigyorgok

- Teát csinálok – fordult felém

- Ki nem néztem volna belőled – nevetek – Hogy erre is képes vagy…

- Kössz – Tom gúnyosan, de már ő is nevet – De ha már itt vagy, segíthetnél

- Okay – mondtam

- Csinálnál rántottát? – kérdezte

- Ahha – én

- Amúgy Billnek lesz. Láttad már? Tiszta szar ahogy kinéz – húzta el a száját

- Aham, láttam. Szegény titta kómás, mint a kis 5 éves gyerek, akit a legszebb álmából ébresztették fel hajnali 2-kor – mosolygok

- Ne is mond – nevet – Most eszembejutott, hogy mikor 5 évesek voltunk, télleg volt egy ilyene. Azt mondta valami szépet álmodott, csak annyit forgolódott hogy leesett az ágyról. Aztán másnap mehettünk az orvoshoz, mert Bill beképzelte magának hogy ő haldoklik – meséli vigyorogva

- Komolyan? – vigyorgok én is – Ezeket én nem is tudtam

- Sok mindent nem tudtok még rólunk – Tom

- Azt elhiszem. De te sem mindent rólunk – én

- Lehet – Tom

- Sőt – én

- Jó reggelt! – lépett be a konyhába Fanny frissen

- Jó reggelt – mindenki (Tom, Niky, Gustav, én)

- Vagyis… jó delet… - mondom – Hát ez értelmes volt

- Az hát. Nem csalódtam benned – nevet

- Kössz szépen! Kis fekete vérű tündérke – mosolygok

- Fekete vérű Tündérke? – kérdez vissza Tom vigyorogva

- Az az én találmányom – szól közbe Niky

- Igen. Asszem még 7.-ben volt, mikor kitaláltad – mondtam (kell egy kis valóságalap is, ugye Niky, Fanny?! :D)

- Jah, akkor volt – Fanny

- Császtok! – jött be Andreas is és egy csókot nyomott Fanny szájára

- Reggelt – David is lejött

- Nektek is – mindenki

… csend … Mindenki szép nyugiban kajált azt ami volt a hűtőben. Csak én csináltam a rántottát, Tom meg még mindig a teával kínlódott.

- TOOM!!!! NE!!! – kiabálok, amire mindenki nagyokat nézve bámul ránk, Tom meg csak néz értelmesen – Bazdmeg, az só, te hülye!!! – de már a fél zacskot beleöntötte a teába

- Mi? Mi? – gyorsan elvette a sót, és megkóstolta – Blááá, ez télleg só – mindenkiből kitört a röhögés XD

- A nagy főzőmester – Georg

- De én csak teát akartam sütni és… - és megint mindenki röhögőgörcsöt kapott XD Már én is leültem egy székre, mert nem bírtam amellett a hülye mellett… XD

10 perc múlva…

- Figy Tom! Fel kell hogy világosítsalak… hogy a teát nem sütni, hanem főzni kell! Tudod hogy mi a különbség a kettő között? Mert én kétlem – magyaráztam neki tök komolyan, de a végét már elnevettem

- Hát bazz, tőllem mit vártok? – tárja szét a karját – Mióta a pasi dolga a teasütés… izé… főzés… Jajj, most nem tök mindegy? Tökre ugyanaz!

Szerintem nem kell mondanom… Röhögőgörcs… XD Meglepő módon…

- Van pl. teasüti. De teasütés még véletlenül sincs. Érted? – vigyorog Fanny

- Fogtad amit mondott?? – nevet David

- Hát mi van má, mindenki engem baszlat! – néz ránk szúrósan, ami túl komolyan jött ki…. Ezért... hát ez lesz a Röhögés Napja: mindenkiből kitört a röhögés – Ti mégis mit ittatok? – mindenki jobban kezdett röhögni – Áá… reménytelenek vagytok. Feladom! – ezzel elhúzott Billhez

10 perc múlva…

- Juj, a rántotta!!! – szaladtam oda hozzá – A francba! Hm… ezt már nem hiszem hogy Bill megenné. – és azzal kidobtam a kukába XD Én is értelmes tudok lenni

- Bill? – nézett meglepetten David

- Ja. Tom megkért hogy csináljak a beteg Billnek kaját – mondtam

- Beteg? – David, Andreas, Fanny, Georg XD

- Le vagytok maradva. Nagyon szarul van. Rossz rá nézni – húzom el a számat

- Oh… - mindenki

Mivel a rántottával nem sok munka van, az egészet újra kezdtem. Közben én is ettem valami kaját, a többiek pedig már rég a nappaliban ültek.

- Jöttem segíteni - Fanny

- Szuper! Hogy-hogy? – kérdeztem

- Meguntam … - mondja

- Értem. – én

- Beszéltél már Daviddel meg Billel? – kérdezte

- Még nem. De Daviddel szakítok, Billel pedig ilyen állapotban nem vagyok hajlandó beszélni – kezdtem bele – Egyikőjük iránt sem érzek szerelmet… Azt hiszem...

- Azt hiszed? Vagy tudod? – kérdezte

- David iránt már semmit. Bill meg szép emlék, asszem már őt sem szeretem úgy. Egyikőjüktől sem akarok semmit – én

- Ahha. Te tudod – Fanny

- És te meg vagy Andreassal? – én

- Igen… Csak amikor pl. Tom olyanokat csinál vagy mond, amilyeneket tavaly ilyenkor, akkor mindig elfog a nosztalgia. Hogy ha nem megyünk el… talán még most is együtt lennénk, és nagyon szeretnénk egymást… - sóhajtott Fanny

- Szereted? – tértem a lényegre

- Nem… tudom… - mondta végül

- Hát… erre nem tudok mit mondani. Csináld azt amit jónak találsz. Halgass a szívedre – mosolyogtam, amire csak egy mosollyal válaszolt – De én ezt beviszem Billnek

- Okay, én meg megyek vissza – Fanny

Tehát bevittem Billnek a rántottam. Kopogtam.

- Gyere… - hallottam egy halk hangot. Lassan benyitottam és bementem magam után becsukva az ajtót. – Hoztam kaját – ültem le mellé

- Köszi, de nem vagyok éhes… - mondta

- Elég szarul festessz – mérem végig

- Jah… Szarul is vagyok… - Bill

- És muszály enned, különben csak rosszabbul leszel. – mondtam ellentmondást nem tűrő hangon

- De… - kezdett bele

- Semmi de! Ezt másodjára csináltam meg, mert hála a tesódnak, az elsőt a kukába kellett dobnom… - én

- Mit csinált már megint? – mosolyodott el egy pillanatra

- Hát… kezdjük azzal, hogy a sót cukornak nézte, és egy fél zacskóval beleöntött a teába – mosolyogtam, amire Bill is vigyorogni kezdett, ezen a napon először JAarrikkaaa ^^ Nah jó, nem mondok semmit.

- Tőle ennyi a max.  – Bill

- Igen? Képzeld, ő teát SÜTÖTT – én

- Ez fájt – mosolyog

- Hát még nekem – nevetek

- Daviddel már beszéltél? – nézett rám komolyan

- Ő… nem. Majd fogok… még ma. – mondtam a padlónak – Most megyek. Ha valami kell, szólj – és kimentem

- David? – néztem körül a nappaliba, de őt nem láttam

- Fennt! – Andreas

- Hajrá – Fanny

- Köszi… - mondtam gúnyosan és felmentem a szobánkba

- Hello – ültem le mellé

- Szia – nézte a padlót

- Beszélni akarok… veled… - mondtam a szemébe nézve

- Kitalálom! Billt szereted – mondta szomorúan

- Nem, nem erről van szó – húzom el a számat – Én nem szeretem Billt

- Akkor? Ezen mit kell beszélni? – nézett rám furán

- Mikor először újra láttam, az első napokban azt hittem hogy még mindig szeretem… De utána rájöttem, hogy tényleg csak hirtelen jött az egész, és csak egy fellángolás volt. Nem szeretem őt. – mondtam szép lassan – Viszont… a napokban rájöttem mégvalamire… Nem tudom miért, de… - hatásszünet :S - … már téged… sem… szeretlek… annyira… mint régen. – hajtottam le a fejemet, mert David szemében a fájdalmat vettem észre – És… sajnálom, de… nem érzek irtántad többet… mint… barátságot… - mondtam végül

… csend … David csak nézett maga elé, és a végére sikerült felfognia hogy most mit mondtam.

- Kérlek menj ki… - mondta nyugodtan

- De… - kezdtem volna bele

- Kérlek… - mondta könyörgő pillantásokkal. Felálltam és kimentem a kérésére.

Ezután mindenféleképpen beszélni akartam valakivel, aki megért. De senki nem volt a közelben. Ott volt Niky és Fanny, de ha őket elhívnám, a fiúk is kérdezőskednének hogy mi volt, és nem hagynának békén. Majd ha a fiúk nem lesznek ott… Most viszont szokásomhoz híven átmentem Niky szobájába. Nem tudom, nekem az a szoba olyan volt, mint valami menedék, ahova elbújhatok. A lényeg, hogy lefeküdtem Niky ágyára, és gondolkoztam. Pár perccel később már kezdtek hullni a könnyeim a szememből. Nem szerettem már Davidet, de nagyon sajnáltam. Ezek szerint ő még mindig szeret, és majd szenvednie kell, mert minden nap fog látni, ez így nem lesz jó… De ha én nem szeretem nem akarok vele játszani, annak semmi értelme :S

Azon a napon ki sem mozdultam Niky szobájából, csak gondolkoztam. Este pedig megint Nikyvel aludtam (én már törzsvendég vagyok nálla :P). A lányokkal este megbeszéltem mindent, és már nyogodtabban tudtam elaludni.

Reggel megint korán keltem. Fél 9 volt. Rossz érzésem támadt, ezért bementem a saját szobámba. Egy papírt találtam az ágyamon:

„Szeretlek! Vigyázz magadra és legyél boldog! Ne keress…

David”

Mikor ezt elolvastam nagyon rosszul éreztem magamat. Hogy csak miattam ment el, erről az egészről csakis én tehetek. Úgy éreztem tönkretettem az életét, pedig tudom hogy nem így van. Ő is egyszer majd látalál az igazira és boldog lesz, mint ahogy én is.

Ezt hallgasd: Avril Lavigne: Keep Holding On

David cuccai eltűntek, vajon hova mehetett? Lehet sikerült kifognia egy mostani járatot, és már rég a családjával van… Tudom, megkérte hogy ne keressem, de én mégis megpróbáltam felhívni:

Kicsöng… 10  másodperc múlva már lerakta. Én meg szomorúan vágtam le magamat az ágyamra és belemerültem a gondolataimba. Most nem sírtam, inkább csak szomorú voltam, mert magamat hibáztattam. Pár perc múlva már aludtam… Mikor felkeltem a telómra pillantottam… és hirtelen minden elsötétült előttem, nagyon megijedtem… aztán megint mindent látok… Vállat vonva keltem ki az ágyból, már délután fél 2 volt. Lementem a konyhába:
- Hello – köszöntem Fannynak és Tomnak

- Hello - ők

… szünet … Egy hirtelen villanás után már kinnt állok a főtéren. Bill az út közepén áll, és mélyen néz a szemembe. Nagyon szomorúnak és ijedtnek látszott. Hiába szólogattam, még én se hallottam a hangomat, pedig síri csend volt. Mintha minden és mindenki néma lenne. Hirtelen az emberek lassan kezdtek felém jönni, egy nagy kamion pedig Bill felé közeledett lassan… Mint egy lassított felvételben.

- Bill!!!! – ezt már meghallottam, nincs válasz, semmi sem változik. Oda akartam hozzá futni, de a tömeg megállít – BIIIILL!!!

Nagy nehezen sikerült áttörnöm a tömeget, és Billhez futottam. Mikor megöleltem, hozzáértem, hirtelen vége lett a „lassított felvételnek” és megint minden normális lett. Kivéve hogy 2 másodperc múlva nagy sikítás minden felől… a kamion elcsapott minket… Én Billre estem rá. Hallottam hogy hívják a mentőket. Pár perc múlva kiértek a mentők. Engem éppen vitt valaki, mikor nyitogatni kezdtem a szememet… Billt pillantottam meg… vagyis a holttestét… éppen cipzározták be azt a fekete zsákot vagy mit, amibe a halottakat szokták tenni egy baleset után…

- NEEE!!! BILL!!! – kitört belőlem a sírás, és oda akartam hozzá szaladni, de mintha oda lettem volna ragasztva a betegszállító kocsihoz. Pedig nem voltam kikötözve vagy ilyesmi… Egyszerűen mozdulni sem bírtam… - BILL, ne!!!!
- Ich liebe dich… Ich liebe dich… Ich liebe dich… - hallottam ezeket a vízhangokat mindenfelől. Mégjobban sírni kezdtem.
És ekkor éreztem hogy valaki rázogat.

- Biill…! – már alig tudtam szólni
Most már azt is hallottam hogy szólongatnak.

Hirtelen minden elsötétül, és beugrik egy kép, ahol Bill tartom a karjaimban. A feje vérzik, és már én is tiszta vér vagyok Billtől…
- BIIILL!!! – és felugrottam az ágyamban. Akkor keltem fel. Sírtam. Ott volt előttem Bill. Csak most érvényesült bennem, hogy ez csak egy álom volt.
- Jól vagy? – fogta meg a kezemet Bill aggódóan

… csend … Csak néztem lepődötten a szemébe. Nagy hatással volt rám ez az álom. Nem szóltam semmit, csak megöleltem. Ő viszonozta, és egyből megnyugodtam. Még vagy 5 percig így ölelkeztünk, végül elengedtem.

- Minden rendben? – simította végig a kezét az arcomon

- Ő… Igen. Csak… Nagyon rosszat álmodtam – mondom szomorúan

- Mit? – kérdezte

- Hát… zavaros… a lényeg az volt benne hogy… hogy… mindegy, hagyjuk – mondtam végül

- Miért? – néz rám kérdően

- Nem tudom. Ő… David elment – hajtottam le a fejemet

- Tudom. Gondolom szakítottál vele… - Bill

- Hogy vagy? Jobban? – próbáltam terelni a témát

- Igen. Sokkal. Nem tudom miért jöttem rendbe ilyen hamar – mosolyog

- Hát a tegnaphoz képest elég jól nézel ki – mosolygok én is

- Tudom – húzza ki magát

- A kis egoista – nyújtom ki a nyelvemet

- És… akkor hogy most David elment… Mi lesz? – kérdezte félve

- Mi lenne? – teszem a hülyét – Nem lesz semmi. Max. nyugodtan pasizhatok – nevetek

- Ha-ha – mondja gúnyosan – Tudod hogy hogy értettem
- Igen, de arra is az a válaszom hogy semmi, sajnálom. De… tavaly volt… szép volt… rég volt… - hajtom le a fejem

- Persze, megértem – állt fel csalódottan – A többiek nincsenek itt, elmentek vásárolni – ezzel kiment

Elhatároztam hogy mostmár nem leszek szomorú, és boldogan fogom tovább éldegelni életemet. :P

Folyt. Köv.
(Amúgy ezt a sztoryt, úgy akartam írni, hogy az egészet álmodom... Onnastól kezdve hogy a Nevada Tannal megismerkedünk. Tehát mikor felkeltem volna, rájöttem volna, hogy minket a szüleink visszaengedtek nyár végén Németbe. És én így Billel vagyok, Fanny meg Tommal. Nincs semmijen David, és Andreast sem ismerjük...
Végül hosszas gondolkodás után mégis úgy döntöttem, hogy inkább nem ez lesz xD)