10. rész – Botrányos szakítás

Én odamentem a lifthez és nyomkodtam a gombot hogy jöjjön már oda. Olyan 10 másodpercet még vártam, majd kinyílt a lift ajtaja… Még meg sem tudtam mozdulni, mert a liftből úgy rohant ki valaki, hogy teljes erővel nekem jött, majdnem hátraestem, ő meg rám, de szerencsére megtartott…

- Nem látsz a szemedtől vagy… - itt elakadtam, mert ránéztem annak az „őrültnek” az arcára – Mi a…???

- Hát te??? – kérdezte értelmes egy fejjel

- Hogy én? Én turnézok! De te mit csinálsz itt?? És nem szóltál volna hogy itt vagy! – mondtam neki gúnyosan

- De… de nem tudtam hogy te itt… és a többiek is?? – kérdezte

- Igen, TURNÉn vagyunk. Ez az utolsó állomás. – én

- Nekünk is. Öhm… a lényeg hogy mostmár tudunk egymásról… - Bill – Amúgy szia!

- Hello – nyögtem ki nagy nehezen

- Mizu veled? Elég rég beszéltünk… - húzta el a száját

- Igen, legalább 1 hete. Na! De nekem most mennem kell le. Hello – mentem volna  a liftbe, de közben Bill megragadta a karom és visszahúzott

- Szóval ennyi?? – nézett rám szomorúan

- Ennyi? Mi ennyi? – kérdeztem

- Nem is beszélünk? Csak köszönés és ennyi? – Bill

- Mért, mit vártál? 1 hete nem beszéltünk, és szentem nem is beszéltünk volna – vontam vállat

- De ez még nem jelenti azt hogy nem lehetünk barátok – nézett rám bociszemekkel

- Tudod mit? Most lejössz velem a recepcióra, utána beszélhetünk – adtam meg magam

- Okayy! – mosolyodott el

Gyorsan lementünk, kivettem a szobákat még 1 hétre, utána mentünk fel Billhez.

- Hm… most 4-en vagytok egy szobában? – néztem körül

- Ahha – ült le – Gyere

Leültem mellé. Megint körülnéztem, aztán feltűnt valami: nincs itt senki.

- A többiek hol vannak? – néztem Billre

- Buliznak… - vont vállat

- Ahha. És te mért nem mentél? – kérdeztem

- Nem volt kedvem. Magányra vágytam – Bill

- Öhm… akkor elmenjek? – néztem rá kérdően

- Jajj, nem! Dehogy! – tiltakozott erősen

- Oké-oké. – mosolyogtam – Amúgy David meg Peter mért nem szólt nekünk Londonról?

- Nem tudom. Lehet azt hiszik hogy még mindig nem vagyunk jóban – húzta el a száját

- Oh… lehet. Pedig csak Krissz utál titeket – én

- Jajah. Amúgy mi van veled mostanában? – kérdezte

- Semmi… - mondtam kis késéssel – Megvagyok.

- És Krissz? – kérdezte

- Hm… mi van vele? – tettem a hülyét

- Még mindig szeret téged? – Bill

- Hát… szóval… pár napja történt pár dolog… - kezdtem bele félve

- Például? – nézett rám sejtően

- Hát… áhh! Hagyjuk! Semmi. – csóváltam a fejem

- Szóval fontos – állapította meg

- Neeem! Hagyjuk! – én

- Krissz csinált valamit? – Bill

- Hát… meg én… - kezdtem bele

- MI?? Ti lefeküdtetek? – nézett rám szúrósan

- Mi? Hülye vagy? Nem! Csak… - én

- Csak mi?? – türelmetlenkedett

- Csak összejöttünk… - mondtam ki végre

- Mivan??? De… nekem azt mondtad hogy nem szereted. – nézett rám szúrósan

- Én… én nem is… Csak azt hittem. De… már szakítani akarok vele… - hajtottam le a fejemet

- Oh… értem. – Bill

… csend …

- Ti mikor konciztok? - kérdezte

- Holnap után. Ti? – én

- Holnap – Bill

- És meddig maradtok? Itt Londonban. – én

- Hát… nem tudom… Majd még megbeszélem a fiúkkal – mondta

- Jah, oké – bólogattam

- Hm… te nem vagy éhes? – kérdezte

- Hát… de, egy kicsit. Elég rég ettem. – húztam el a számat

- Pizza? – mosolyodott el

- Ma ebédre is azt ettem… De felőlem jöhet. – helyeslem

- Oké, akkor menjünk – állt fel, én meg mentem utána

Kimentünk az utcára. Már kicsit kezdett sötétedni, mert már 9 óra körül lehetett az idő. De még mindig elé meleg volt, és még mindig mindenki lenge ruhákban járkált. Sokan voltak az utcákon. Főleg gyerekek, akik közül néhányan kutyát sétáltattak, kergetőztek a parkban, fagyiztak, vagy éppen a kirakat előtt győzködték a szüleiket.  Mikor itt voltam utoljára, akkor is ugyanez volt. Nagyon jó volt újra látni ezt a boldogságot, a közösséget. Senki sem veszekedett az utcán. Jó, mint a legtöbb városnak, ennek is vannak szörnyű utcái, ahol szörnyű emberek lopkodnak, ijesztgetnek, vagy a fiatalok szórakoznak, drogoznak stb… De ezektől a helyektől eltekintve, London nagyon szép és tiszta város, ahol csupa boldog ember él. Ezért is szeretem annyira 

Még az úton elbeszélgettünk Billel, utána hamarosan megérkeztünk az egyik pizzázóba, ami régen a kedvenc helyeim közé tartozott. Nagyon szerettem ide járni, mert az eladóval is jóban voltam. Most is meglepődött és nagyon örült mikor meglátott.

Billel leültünk egy asztalhoz és vártunk.

- Nagyon nézelődsz – jegyezte meg mosolyogva

- Jaaah! Igen, olyan rég voltam itt, és hiányzott a környezet. Meg az esti fények meg minden – mosolyogtam vissza én is

- Ahha, értem. Én még nem voltam itt, de eddig nagyon jó hely – mondta

- Jajah – én

- És legalább mostmár nem is unatkozok – nézett a szemembe

-  - én

- Képzeld, egyik nap megkértem Tomot hogy hozzon nekem egy pohár hideg vizet. Hozott is, és mikor odanyújtotta, gondoltam egyet és ráöntöttem az egészet. Utána elkezdett kergetni a folyosón, be Georgék szobájába, le a hotel bejáratához. Mindenki hülyének nézett  (by: „Bill”) – nevet

- Hát Bill! Bántod a kisebbet? – nevetek én is

- De olyan jól esett – vigyorog

- Azt elhiszem – bólogatok – Nekem is van egy tesóm, és régen mindig úgy felidegesített. Volt egy olyan időszaka, amikor mindig a nyakamon lógott, nem hagyott békén, a barátaimat is idegesítette. Akkor volt olyan, hogy egyszerűen megfogtam és kizártam a házból. Már annyira kész voltam… - nevetek (am. ezt az egyik hétvégén a valóságban is megcsináltam vele…xD – szerk.)

- Ennyire szörnyű azért nem lehetett – vigyorog

- Dehogynem! Egyszer legyél vele összezárva 1 napig és meg tudod milyen… - fintorogtam

- És ez amúgy mikor volt? – kérdezte

- 3 éve. Akkor 9 éves volt. De most még rosszabb. Még jó hogy már nem kell minden nap vele lennem. – mosolygok

- Akkor képzeld nekem milyen lehet. Nap mint nap találkozok a tesómmal és néha az agyamra megy, de akkor nagyon fel tud bosszantani – Bill

- Hát igen. De legalább Tom már nem 10-12 éves – én

- Ez az én szerencsém – nevet

- Jó neked – bólogatok

- Tudom – Bill

- Itt a pizzaaa – mondtam, mikor megláttam a közeledő pincért

Kihozták és megcsodáltam xD
- Huh… Pár éve még nem volt ekkora… - húztam el a számat

- Szerintem hamar megesszük – vont vállat

- Te beszélsz, aki úgy néz ki, mint egy giliszta – nézek rá gúnyosan

- Kössz szépen. Most össze vagyunk veszve. – jelentett ki, és beleharapott egy pizzaszeletbe

Én csak megvontam a vállamat, és én is belekezdtem egy szeletbe. 1 perc után:
- Jajj, nehari! Nem mondtam komolyan. – néztem rá bociszemekkel

- Nem haragszok - mosolyog

- Oké – mondtam – De azért téll nem ártana híznod. – nézek rá szigorúan

- Tudom, mindenki ezt mondja. De nem tudok hízni. Pedig hidd el, sokat eszek – Bill

- Ahha. – én

- Neked amúgy szőkésbarna az eredeti hajszíned, vagy csak festve van? – nézegette  a hajamat

- Öhm… ez most hogy jön ide? – néztem rá furán

- Nem tudom. Csak eszembe jutott – vont vállat

- Ahha. Amúgy festett. Igazából sötétbarna – én

- Jah. De így tök jó – Bill

- Aha, köszi. – mosolygok – De eddig is ilyen volt a hajam. Csak most veszed észre?

- Öhm… nem, csak nem tudtam hogy festett-e vagy nem – Bill

- Jah, oké – én – Hm… nem szeretem a paradicsomot… - fintorogtam és odaraktam Bill tányérjára

- Héé! – szólt rám – Ne pocsékolj!

- Most mivan? Hízz Bill, hízz! – nevetek

- Nah jó… Én sem szeretem – tette vissza az én tányéromra

- De hogy nem! Edd csak meg – nyújtottam oda az arcához

- Neem! Utálom! – fintorgott

- Én is! – mondtam vigyorogva, és tovább nyújtogattam neki – Nyam nyam! Repülő! Brmmm…xD - mozgattam a villán a paradicsomot, mint a kisbabáknak szokták, de elnevettem magam, és Bill arcába esett a paradicsom

- Fúúj! – ezzel jól ellökte, ami szerencsésen földet ért valami izompacsirta hajában xD – Hoppsz… 

A pasi először undorodva leszedte magáról a paradicsomot, majd ránézett Billre, és összeszűkültek a szemei.

- Mit képzelsz te magadról? – állt fel mérgesen 

- Ne, kérem hagyja! – ment oda hozzá a tulajdonos – Kárpótoljuk!
A pasi duzzogva visszaült a helyére, de még egy lenéző pillantást vetett Billre.

- Szz… Bocsi… - húztam el a számat

- Nem, nem baj. – mondta, majd előtört belőle a röhögés, de befogta a száját, hogy az a hülye pasas ne hallja meg.

- Bill, mi bajod? – már én is elkezdtem röhögni

- Semmi – megpróbált komolyan arcot vágni, de megint elröhögte magát, és már én is elkezdtem rajta nevetni. Hogy milyen hülye…xD és béna xD Kb. 5 perc múlva ha abbahagytuk, mert akárhányszor komolyan képet vágtunk, egymásra néztünk, és újra nevetni kezdtünk. Végül nagy nehezen sikerült abbahagynunk, megettük a maradék pizzát. Vagyis főleg Bill, mert én már nem nagyon bírtam sokat enni.

Mikor kijöttünk a pizzázóból már azért besötétedett, és már nem volt olyan meleg sem. Már 10 óra is elmúlt. Sokat időztünk a pizzázóban.

- Te tiszta béna voltál! – nevetek

- De az is csak miattad volt – nézett rám szúrósan, de én olyan egy ártatlan képet vágtam, hogy megesett rajtam a szíve xD 

- Nem akartam… - mondtam halkan

- Hjajj, nem baj – mosolyodott el és átkarolt a vállamnál. Mivel már kicsit fújt a szél, így melegítettük egymást. 

- Te fáradt vagy már? – kérdezte

- Nem. És te? – én

- Én sem. Csinálni kéne valamit. Nem tudom, de most valahogy hülyeségre fáj a fogam – vigyorodott el kajánul

- Kapd be Bill! – fordultam el tőle nevetve

- Jól van nah. Amúgy a többiek tudják hogy hol vagy? – húzta el a száját

- Óó, a francba! – kezdtem tapogatni a gatyám zsebeit – A telóm sincs nállam. Dory ki lesz akadva. Hát még Krissz… Jajj nekem! 

- Hát az nem jó. Majd megvédelek – mosolyog

- Megvédsz? Krissz mindkettőnket megöl, ha megtudja hogy veled voltam.  – néztem rá gúnyosan

- Az igaz. Nagyon utál… - hajtotta le a fejét

- Hát jah. Szóval… nem tudom. Majd lesz valami – vontam vállat

- Oké. De majd értesíts – Bill

- Okay – én

- Tom örülni fog ha megtudja hogy itt vagytok – Bill

- Jajah. Szentem nálunk is mindenki örülni fog. Persze Krissz más történet… - én

- Aha. – Bill – Ti fogtok valahol nyaralni közösen?

- Az biztos. Jó messze. Gondolom ti is – én

- Jajah – bólogat – Most több szabink lesz.

- Az tök jó. Nekünk inkább nyár közepén lesz olyan, hogy sehova sem kell menni – én

- Ahha. Nekünk már London után nem lesz semmi. Csak nyár végétől. – Bill

- Aham – én

- Öhm… Már nem azért, de… te tudod hogy merre van a hotel? – vakarta meg a tarkóját

- Oh… O-óó… - húztam el a számat miközben megálltam és körülnéztem

- Ez nem jó. De te már voltál itt. Olyan messze csak nem mehettünk el. – mondta reménnyel a hangjában

- Hm… lehet. Kicsit ismerős. Várj… - mégjobban körülnéztem, megnéztem egy táblát, amin az utca neve van – Már tudom hol vagyunk.

- Huh, akkor jó – mosolyodott el 

- Nah, menjünk! – húztam az ellenkező irányba

Már gyorsabban mentünk, mert kezdett mégjobban fújni a szél, meg ma estére amúgy is vihart mondtak  Kb. 15 perc múlva megérkeztünk a hotelbe. Épp hogy bementünk, láttuk hogy kint elkezd cseperegni az eső.

- Pont időben - mosolygok

- Jah! Milyen pontosak vagyunk – Bill

- Jaja – bólogatok - Amúgy ugyanazon az emeleten vagyunk. Hogy nem találkoztunk még?

- Mert mi még csak ma jöttünk – Bill

- Jah értem. Mi meg egész nap nem voltunk „itthon” – én

- Ahha – Bill – Itt is vagyunk

- Oké. Nah. Akkor valószínűleg most látjuk utoljára egymást – mondtam a szemébe teljesen komolyan

- Hjajj, ne hülyülj már! Lehet balhé lesz Krisszel, de legalább lesz okod szakítani vele – Bill

- Milyen igaz! – vigyorodok el – Mindennek a jó oldalát kell nézni.

- Nah látod – Bill

- Na, megyek. Szia! – köszöntem el tőle

- Szia! Jóét Barbie!– Bill

- Neked is, Ken...  – mosolyogtam rá, és mentem a mi szobánkhoz. Mielőtt bementem volna vettem egy mély levegőt, utána benyitottam. Csak az a volt a rossz, hogy nem Dory volt bent, hanem Krissz.  Jajj nekem! 

- Hol voltál?  – állt fel egyből és karbatett kezekkel megvetően nézett rám

- Csak… - kezdtem bele – Nem ráér holnap? Fáradt vagyok. És hol van Dory? Tudtommal ez a mi szobánk.

- Nem, nem ér rá. És nem mindegy hogy ki melyik szobában van? – Krissz – Szerintem nem én, hanem TE tartozol magyarázattal! – vette feljebb a hangerőt

- Figyelj, csak találkoztam egy baráttal. És vele voltam. – én

- Igen? Már megint? És ki az? – Krissz

- Valaki. Úgy sem ismered – mondtam kis késéssel

- Nah persze! Engem nem tudsz átverni! – nézett rám szúrósan

- Pedig nem ismered! ÉN laktam itt! Nem te. ÉN ismerek itt embereket. És ne csodálkozz ezen! – vettem hangosabbra én is – Szóval semmi közöd ahhoz hogy kivel találkozok, mert nem ismered őket!

- Ohh igen? És ha meg akarom őket ismerni? Különben is! JÁRUNK! Igenis közöm van ahhoz hogy kivel vagy! – Krissz

- Utálom az olyan pasikat, akik állandóan a nyakamon lógnak, és számon kérnek mindig mindenről! Nem vagy az apám! – kiabáltam

- Szóval már ott tartunk hogy UTÁLSZ? Akkor minek jársz velem? MINEK?? Baj ha nem akarom hogy bajad essen?? Ha FÉLTELEK?? – kiabált ő is

- Te nem féltesz, csak FÉLTÉKENY vagy!!! Pedig semmi okod nincs rá!! – néztem rá szúrósan  

- Nem vagyok féltékeny! Csak szeretlek, és nem akarom hogy valaki megbántson vagy átverjen! – Krissz

- És mégis ki verne át? Vagy bántana?? – én

- Épp ezaz! Hogy bárki! Bárki akivel találkozol… BÁRKI!!! Ezért féltelek egy tök idegen városban! – Krissz

- Nekem nem idegen! És ezt te is tudod! – én

- KIVEL voltál??? – kérdezte újból és közelíteni kezdett felém

- Valakivel!!! Az neked csak legyen mindegy! – én – És NE közelíts!!

- Nah nem te leszel az aki meg fogja nekem mondani hogy mit csináljak!! – ordibált

- Mért, te nekem megmondhatod??? NEM!!! Mégis azt csinálod!! – én mérgesen

- Mert nem vagy velem ŐSZINTE!!! És ez ZAVAR! – Krissz

- Nah jó! Tudod ki volt?? BILL!!! Vele voltam! Mostmár boldog vagy?? - kiabáltam

- Mivan??? Hogy a picsába kerül ide az a buzi fasz??? – kiabált

Itt már betelt a pohár…  Odamentem hozzá és egy hatalmas nagy pofont kevertem le neki. Rohantam volna ki a szobából, de a karomnál fogva visszarántott.

- Engedj el, te állat! Ez fáj! – néztem rá könnyes szemekkel. Pár másodperc múlva elengedte. Én még zihálva utána ezt mondtam neki:
- Szánalmas alak vagy… Vége! – jelentettem ki halkan, és kicsörtettem a szobából, utánam hatalma zajt csapva.   Krissz persze utánam jött.

- Én szánalmas?? Megcsalsz a hátam mögött? Átversz?? És még én szánalmas?? – kiabál

- NEM csaltalak meg! Honnan veszed te?? Elegem van hogy mindent félreértesz és hogy mindenből olyan NAGY ügyet csinálsz! Elegem van a féltékenységi jeleneteidből! Annak ideén azért szakítottam veled, mert állandóan a nyakamon lógtál és számon kértél! Most UGYANAZT a hibát követted el! Látom nem tanultál semmit az előző járásunkból! – kiabáltam vele a folyosó kellős közepén. Legalább fél 12 lehetett. Szerintem nem egy embert keltettünk fel ezzel a veszekedéssel… 

- Te nem tudtál soha elfogadni olyannak, amilyen vagyok!! Mindig más akartál!! Nem bírtad ha valaki aggódik érted!! Én legalább tényleg törődök veled! – Krissz

- TÖRŐDSZ?? Egyfolytában veszekszünk! Ha későn érek vissza, mert valakivel megettem egy pizzát meg dumáltam, már összeborul a világ! – én

- Csak legalább szólhattál volna hogy elmész!! Mindenki halálra aggódta magát miattad! – Krissz

- Akartam szólni, de a mobilom itthon maradt! – én

- Hát mert olyan felelőtlen vagy, hogy azt is itthon hagyod! – Krissz

Már kezdtek kijönni az emberek a szobájukból. Bill valószínű nem halott semmit, mert ő a folyosó egy másik részén volt, távol tőlünk.

- Tudod mit?? Hagyjuk az egészet! SOHA nem fogsz megérteni! Nagyon NEM értesz a nőkhöz, ez a te bajod! – én

- Én értek hozzátok, csak TE nem kezeled jól a helyzetet! – kiabál

- Krissz figyelj! Menj a picsába! Mostmár nagyon elegem van belőled! Szállj le rólam! FELEJTS EL!! Hagyj békén! VÉGE! Ennyi volt! Fogd fel! – kiabáltam vele. És ez volt az utolsó részemről. Könnyek kezdtek hullani a szememből, sajnálva megcsóváltam a fejem, és kirohantam a hotelből. Elrohantam Doryék mellett is. Csak értetlenül néztek utánam kómás fejjel. Valószínűleg már tiszta fáradtak voltak. Csak rám vártak…  Krissz meg… Hát ő meg csak állt ott tehetetlenül. Most fogta csak fel hogy miket vágott a fejemhez. Ahogy a hotelből léptem ki, úgy az életéből. Elcseszte. Elcsesztük. A folyosón Krissz körül, Doryékat is beleértve sugdolóztak, egyes emberek káromkodtak a hangoskodás miatt, egyesek veszekedtek, egyesek azt sem érették hogy most mi van, egyesek azt sem tudták hogy mi kik vagyunk…

Egy lány viszont mindent értve, csalódottan, sírva rohant ki a hotelből, akit nem érdekelt a lassacskán szakadó eső, a nagy szél, a sötétség. Csak rohant előre, és hosszú ideig meg sem állt…

Folyt. köv.